A Szellemfa gyümölcsei 1. fejezet

– Ne menj arra, Bálint! – kiáltott öccsének Zoé.  Már megint elfogunk tévedni, úgy ,mint múltkor!

Zoé csak két évvel volt idősebb Bálintnál, mégis felelősséget érzett iránta.
– Te már tízéves nagylány vagy, az öcséd pedig még csak nyolc. Úgy illik, hogy a nagyobb vigyázzon a kisebbre! – jutott eszébe Zoénak édesanyjuk gyakori figyelmeztetése.
Éppen nyári szünet volt az iskolában, ezért Zoé és Bálint gyakran meglátogatták unokatestvérüket, Izsákot. Önfeledten játszottak hármasban egész délután. Tulajdonképpen négyen voltak, mert Izsák aranyos kiskutyája Pamacs is állandóan körülöttük szaladgált. Az idő azonban gyorsan repült és a két testvérnek haza kellett indulnia, hogy vacsorára otthon legyenek.
Ahogy ballagtak hazafelé, Bálint előre szaladt ,és egy eddig ismeretlen ösvényre lett figyelmes. A kiváncsisága hajtotta, és hamarosan eltűnt nővére szemei elől.
-Ne menj arra, Bálint! -kiáltott öccsének Zoé.  A fiú azonban már nem is hallotta nővére kiáltását.
Zoé bosszankodva szaladt utána. Nem akarta, hogy megint elkéssenek otthonról és fejmosást kapjanak édesanyjuktól. Bálint közben egyre beljebb haladt az ösvényen. Arra gondolt, hogy ezen az úton még sohasem jártak. Hogyan is kerülhette el a figyelmét eddig ez a kis ösvény? Egyszer csak egy tisztáshoz ért, és lelassított, hihetetlen látvány tárult a szemei elé. A rét közepén egy csodaszép, hatalmas fa állt. Ragyogott a napfényben, levelei üde zöldek voltak. Ebben a pillanatban ért oda Zoé is.
– Ezt nézd meg Zozi! Mit találtam! – kiáltott Bálint.
A lány ahelyett, hogy leszidta volna öccsét, szemei tágra nyíltak, és szájtátva bámulta az eléjük táruló látványt. Mindketten egyszerre indultak el a fa felé, hogy közelebbről is megcsodálják.
Ahogy közeledtek, valami mocorgásra lettek figyelmesek. Lenéztek a selymesen ringó fűbe, és egy vergődő, csipogó madárfiókát vettek észre.
-Biztosan kiesett a fészekből – mondta Bálint. Valahogy vissza kellene juttatni oda. Közelebb mentek a fához és közben nyújtogatták a nyakukat, hogy megkeressék, hogy merre lehet a fészek. Bálint egyszer csak felkiáltott:
– Ott van! Már látom! – és ujjával egy ágra mutatott. Egymásra néztek, és gyorsan eldöntötték, hogy Bálint fog felmászni a fára. A fiú óvatosan fogta meg a kis jószágot, és gyengéden az ingébe rejtette, nehogy valami baja essen. Ám nem tudta, hogyan is kezdjen neki a mászásnak, mert a fa törzse magas és sima volt. Többször is körbejárta, de tanácstalan maradt. Végül kissé elkeseredve nekidőlt a fának, és felsóhajtott:
– Hogy vigyem fel ezt a kis fiókát a fészekbe?
Ebben a pillanatban a fa váratlanul megmozdult, és földig eresztette egyik vastag ágát – mintha csak egy csúszda lenne. Bálint egy pillanatra meglepődött, majd boldogan elmosolyodott a különös segítség láttán. Óvatosan fellépett az ágra, és ügyesen egyensúlyozva eljutott a fészekig. Finoman kiemelte az ingéből a fiókát, és gyengéden elhelyezte a fészekben.
– Viszlát, kis madár! – súgta, majd ügyesen visszasétált a földre. A fa ága pedig enyhe recsegéssel vissza emelkedett a helyére.
– Nagyon bátor és ügyes voltál! – mondta Zoé, büszkén nézve öccsére. Ekkor a fa levelei megremegtek és egy apró csengettyű hangja hallatszott a szélben. Az egyik ágon hirtelen megjelent egy csodaszép narancs színű gyümölcs. Ragyogott a napfényben, és az illata betöltötte a helyet. Bálint és Zoé ámulva nézték.
– Nézd! Ez a gyümölcs akkor jelent meg, amikor segítettél a madárkának! – suttogta meghatottan a kislány. A kisfiú bólintott. Talán ez a fa, a jó cselekedetek fája! A kislány elmosolyodott, ám ekkor valami mozgolódásra és valami furcsa, halk nyöszörgésre lett figyelmes. Elindult a hang irányába. Nagyon kellett figyelnie, hogy észre vegye a magas fűben azt, amit keresett. Bálint érdeklődve nézte, vajon mit talál nővére.
– Ó, szegénykém… – mondta halkan. Erre már Bálint is megmozdult.
– Mit az? – kérdezte kiváncsian.
Zoé egy apró, szürke nyuszit pillantott meg, akinek a lábába egy tüske szorult. Lassan, óvatosan az ölébe vette a riadt állatkát, simogatta, próbálta megnyugtatni. Bálint odahozott egy puha levelet, Zoé pedig egy kis gallyacska segítségével ügyesen kihúzta a tüskét. A nyuszi először remegett, majd megnyugodott, végül boldogan ugrándozva eltűnt a közeli bokrok között. A következő pillanatban újra meghallották a csilingelést. Felnéztek a fára és egy újabb gyümölcs jelent meg rajta. Halvány rózsaszín volt, és mézédes illat kezdett terjedni a levegőben.
– Ez a te kedvességed ajándéka – mondta Bálint boldogan. Zoé elmosolyodott, és a szívében melegség áradt szét. Tudták már, ez a fa minden jótettért egy ajándékkal válaszol. A nap már alacsonyabban járt, de a tisztás még mindig ragyogott, mintha megállt volna az idő. Váratlanul a fa levelei megmozdultak, de nem a szél fújt – hanem a fa maga kezdett el beszélni.
– Köszönöm gyermekeim – szólt egy mély, de szelíd hang. Régen vártam olyan tiszta szívű látogatókra, mint ti. Bálint és Zoé tágra nyílt szemmel néztek fel.
– Te…te tudsz beszélni? – kérdezte a kislány.
– Igen, felelte a fa. Én vagyok a jótettek fája. Minden apró, önzetlen cselekedet, amit valaki szívből tesz, életet ad egy gyümölcsnek rajtam. Azonban ezek  nem hétköznapi gyümölcsök ám:  emlékek, érzések, és ajándékok laknak bennük. Olyanok amelyek végig kísérnek titeket majd az életben.
Bálint megkérdezte:

– Mi történik, ha leszakítunk egyet? A fa levelei megzörrentek.
– Csak az szakíthatja le a gyümölcsöt, aki megérdemli, és csak akkor , amikor valóban szüksége van rá! Egyik gyümölcsben bátorság van, a másikban kedvesség, de most még nem nyúlhattok hozzá! Inkább vigyétek haza a szívetekben a tudást: minden jóság számít. Amikor újra jó tettet visztek véghez, visszataláltok ide. A gyerekek lélegzet visszafojtva hallgatták. Ezután a fának már nem volt több mondani valója. Zoénak eszébe jutott, hogy túl sok időt tölthettek el a tisztáson, és most már tényleg ideje haza indulniuk. A szívükben azonban már ott pihent két gyümölcs ereje: a bátorságé és a kedvességé.

Folytatása következik…